Víz

A víz valamennyi élő szervezet fő alkotórésze, és az emberi test legnagyobb mennyiségben (50-70 %) előforduló összetevője. Valamennyi szövetben jelen van, de az egyes szervek víztartalma jelentős különbségeket mutat. Míg a zsigeri szervek szervtömegre vonatkoztatott relatív víztartalma 80 % körül mozog, a zsírszövet esetében ez az érték csak 10 %.

Minden biokémiai folyamatban szerepet játszik, beleértve a nagy energiájú kötések (pl. ATP molekulában) bomlása révén felszabaduló energiaképződést is. (Az energiát szolgáltató tápanyagok lebontásának végterméke.) A víz:

  • biztosítja valamennyi testfolyadék, nyák (vér, nyirok, vizelet, verejték) folyékony közegét, fizikai és kémiai állandóságát,
  • közvetítőanyagként tápanyagokat szállít a sejtekhez és elszállítja a salakanyagokat a testből való eltávolításához,
  • részt vesz az ételek emésztésében úgy, hogy beépül a molekulákba, melyek ennek révén hasadnak építőköveikre (hidrolízis),
  • szabályozza a testhőmérsékletet a bőrből való "kipárolgás" és a verejtékezés segítségével,
  • nedvesíti, így sikamlóssá teszi a nyálkahártyákat és az egymáson elmozduló felületeket (pl. fascia),
  • valamennyi sejt felépítésében szerkezeti anyagként szolgál.

A víz felszívódása

A víz energiát nem tartalmaz, emésztést nem igényel. Felszívódását tekintve szabadon közlekedik a bélnyálkahártyán keresztül mindkét irányba.

A vízháztartás egyensúlya

A vízfelvételt egészséges szervezetben, azonos mennyiségű víz leadása követi. A vízleadásnak számos útja van a szervezetben:

  • a vesén keresztül vizelet formájában,
  • a verejtékmirigyeken keresztül izzadság formájában,
  • a bőrön keresztül kipárolgás formájában,
  • a légzés folyamán a vízpára kilégzésével,
  • a beleken keresztül a széklet révén.

A szükséges folyadékbevitelt több tényező befolyásolja, életkor, nem, fizikai aktivitás, hőmérséklet. Általánosságban azonban elmondható, hogy a napi folyadékbevitelnek körülbelül 20-40 ml/ttkg-nak kell lennie.

A folyadékháztartás egyensúlyban tartásáért elsősorban a veseműködés felelős a vizelet mennyiségének szabályozása révén.

  • A vizelet kiválasztásának célja nem csak a test folyadéktartalmának szabályozása, hanem bizonyos anyagcsere-folyamatok végtermékei, káros bomlástermékek eltávolítása is ez úton történik.

A szervezet képes az aktuális folyadékigényének megfelelően szabályozni a vizelet mennyiségét. Folyadék hiányában a vizelet-kiválasztás csökken, míg fokozott folyadékfelvétel esetén nagy mennyiségű vizelet ürül. Ez a szabályzási lehetőség azonban korlátozott.

  • Ha a csökkent vizeletkiválasztás ellenére is erősen lecsökken a folyadékszint, a vér besűrűsödik, ezáltal kevesebb oxigént képes szállítani. Ez viszonylag rövid idő alatt fáradtsághoz és koncentrációhiányhoz vezethet. A bőr és a nyálkahártya kiszárad. A káros anyagokat nehezebben szállítja el, az emésztés lelassul. A hosszú ideig tartó folyadékhiány vesekárosodáshoz is vezethet.

  • Ha a folyadékszint túlzottan magas, a vér nátriumtartalma lecsökken, így a sejtek működése nem megfelelő. A krónikus vízmérgezés esetén a nátriumszint fokozatosan csökken, akár napokig is túl alacsony szinten van, a tünetek pedig mérsékeltek (szédülés, hányás, fejfájás, zavarodottság, letargia, kimerültség, étvágytalanság és izomgyengeség). Az akut vízmérgezés esetén a nátriumszint hirtelen esik le, nagyon súlyos tünetekkel jár (eszméletvesztés, agyduzzanat, kóma és esetlegesen halál).

A víz kiválasztódása

A vizeletkiválasztó szervrendszer részei a vesék, a húgyvezetékek, a húgyhólyag és a húgycső. A vesék működési egységei a nephronok, melyek kettősfalú tokban (Bowman-tok) elhelyezkedő hajszálér-gomolyagból (glomerulus), és a velőállományban található kanyarulatos csatornákból állnak. A vizelet előanyaga a hajszálér-gomolyagokon átfolyó vér többszöri átszűrődéséből (glomerulus filtráció) alakul ki (elsődleges szűrlet). Az így termelt folyadékmennyiség 99%-a a kanyarulatos csatornák falán keresztül (kémiai anyagok, ionok, cukrok kíséretében) visszaszívódik a vérbe, és csak 1 %-a jut a húgyvezetékeken keresztül a húgyhólyagba. A vizelet átmenetileg tárolódik (200-300 ml), majd a húgycsövön keresztül távozik a szervezetből.

  • Nagyjából napi 7-9 liter folyadék választódik ki az emésztőszervrendszerbe az emésztés során, mely a felszívódása alkalmával maga is visszaszívódik és normális körülmények között csak töredéke távozik a széklettel (max. 300 ml normális esetben).

A testfolyadékok kompartmentalizációja

A testfolyadékok egymástól határfelületekkel elválasztott terekben, ún. kompartmentekben találhatók. Azonos kompartmenten belül a kinetikai paraméterek azonosak, a különböző kompartmentek viszont eltérő kinetikai sajátságokkal rendelkeznek.

  • A kompartmentalizáció jelentősége, hogy így a különböző kompartmentekben lezajló biokémiai és egyéb reakciók térben és időben elkülönülhetnek egymástól, azonos kompartmenten belül viszont a folyamatok térben és időben összerendezettekké válnak. A különböző kompartmentek a határfelületeken keresztül egymással kapcsolatban vannak, köztük folyamatos anyagkicserélődés zajlik.
  • A vérplazma nyitottá teszi a rendszert olyan értelemben, hogy a vér kapcsolatot biztosít az alveoláris levegővel a légzés kapcsán, a tápcsatornával a felszívódás révén, salakanyagokat távolít el a veseműködés során, és anyagkicserélődés történhet a bőrön keresztül is.

Az intracelluláris térben található a teljes víztartalom 55 %-a, az extracelluláris térben pedig a 45 %-a.

  • Az extracelluláris tér érpályán belüli (intravazális), ill. érpályán kívüli (extravazális) kompartmentekre osztható tovább, előbbi 25 %, utóbbi 75 %-a a sejten kívüli folyadék mennyiségének.
  • Az extravazális tér kinetikai szempontból (diffúziós sebesség) bontható további komponensekre (interstíciális tér, a rostos (fibrózus) kötőszövet, ill. a csontállomány sejtközötti folyadéktere), melyek között tényleges határfelület nincs.

A víz mozgását a kompartmentek közötti ozmotikus koncentrációkülönbségek hozzák létre.

  • Az intra- és extracelluláris tér közötti sejtmembrán, ill. az intersticium és az intravazális tér közötti érfal szabadon átjárható a víz számára.

  • Az extravazális térben a legtöbb szerv sejtközötti (interstíciális) állománya laza struktúrájú, az anyagok diffúziója a teret kitöltő sejtközötti folyadéktérben (intersticium) gyors. A rostos (fibrózus) kötőszövet (pl. fascia) és a csontszövet sejtközötti állománya kompaktabb, emiatt a diffúzió ezen szövetek intersticiumában lényegesen lassúbb.
Kapcsolat: natstrength@gmail.com