A vitargo

A Vitargo nem egy termék, hanem egy szabadalmaztatott szénhidrátformula, amelyről kb. annyit lehet pontosan tudni, hogy a szőlőcukrot jelentő glükózmolekulákból álló poliszacharid, és a moláris tömege alapján nagyjából inkább a keményítővel egyenértékű, mivel (a marketingpropaganda középértékre pozícionáló sugalmazásával ellentétben) a Vitargo 500000-700000 grammban megadott moláris tömege azért igen messze van a glükóz 180-ától, szóval kell emészteni rendesen.

Lehet, nem véletlen, hogy a Vitargo főszereplésével nem lehet találni klinikai szintű, sztandardizált, folyamatos glükózszint-monitorozó vizsgálatot, a glükóz monoszachariddal szembeállítva.

A propaganda szerint:

Nagyszerű, de ha a szénhidrátot glükózoldat formájában juttatjuk a szervezetbe, akkor nincs szükség emésztésre. Bár ez közismert, nem igényel forrásmegjelölést, de legyen pl. (Szarka és Keszler, 2014). A semminél hogyan is lehet könnyebb a poliszacharid Vitargo emésztése?

Ráadásul mire a Vitargo poliszacharidból a bélhámsejtek számára elsősorban felszívható glükóz monoszacharid lesz (azaz az időt igénylő emésztés végbemegy), a molekulasúly sem tér már el, akár glükóz (szőlőcukor), akár Vitargo volt a kiindulási anyag. Hol van itt a Vitargo előnye?

Az ozmolaritás kérdése pedig (bár szinte minden, a Vitargo-val foglalkozó anyagban felmerül) nem teljesen világos, hogy miért kerül szóba.

Az ozmózis diffúzió útján történő egyirányú anyagáramlás, amelynek feltétele egy féligáteresztő hártya (amely a nagy molekulákat nem engedi át, csak a kis molekulákat, és főleg az oldószert), valamint a hártya két oldalán fennálló koncentrációkülönbség.
Ha féligáteresztő hártyából készült zsákot cukoroldattal töltünk meg, és tiszta vízzel teli kádba helyezzük, néhány óra múlva a zsák megduzzad, a zsákban lévő cukoroldat felhígul, és a vízzel teli kádban továbbra is tiszta víz van. (Ozmózis során mindig a töményebb oldat hígul fel.)

Miért lenne könnyebben emészthető a kisebb ozmolaritású Vitargo, mint az emésztést egyáltalán nem igénylő szimpla szőlőcukor? Egyáltalán az ozmózis hogyan kapcsolódik a témához?

A gyomor alsó szakaszán időszakosan egy kontrakciós hullám fut végig, ezen hullámok sorozata a gyomorperisztaltika, melynek feladata a táplálék őrlése és továbbítása a vékonybél első, ívesen görbülő része, a patkóbél felé. A vékonybél hámsejtjeinek apikális membránjában a glükóz felvétele Na⁺/glükóz kotranszporter (SGLT1) közreműködésével valósul meg, ez aktív transzport, energiafelhasználással történik.

A folyamat mozgatórugója a Na⁺/K⁺ pumpa, mely ATP felhasználásával Na⁺-t pumpál ki a sejten kívüli térbe, a visszaáramlás során a transzporterek (SGLT1) a Na⁺ bejutásának feltételéül szabják, hogy közben egy glükóz is bejusson.
Így még akkor is folyik a glükóz felszívása, ha a sejt belsejében már nagyobb a koncentrációja, mint a bél lumenben (a bél belsejében lévő terület), ezáltal az összes glükóz felszívódhat.

Figyeltünk? A vékonybélben már a Vitargo-ként bevitt szénhidrát is glükóz formában kell, hogy jelen legyen, különben nem szívódna fel.

Az ozmolaritás annyiban lényeges (nem csak a gyomorban), hogy ha nem megfelelő mennyiségű folyadékkal vittük be a szőlőcukrot (de a Vitargo-t is), akkor az sejtes dehidratációhoz vezet, mivel az ozmózis bevonzza a hiányzó vizet a sejten kívüli folyadékterekbe (itt konkrétan a gyomorba és a vékonybélbe).
Ha a sejten kívüli folyadékok túl sok molekulát tartalmaznak, a víz elmozdul a sejtekből, és a távozó víz a sejt kiszáradását okozza (Karen, 2021). Ezért érdemes betartani a cukoroldat koncentrációjára vonatkozó ajánlást (ami a Vitargo használati utasításában is szerepel, hiszen a fentiek szerint az is nagy ozmolaritású lesz már a vékonybélben). Viszont ilyen koncentrációban a szőlőcukor-oldat sem okoz semmilyen problémát.

A bélhámsejtet a glükóz passzív transzporttal (GLUT-2) hagyja el, és kerül a vérbe. A hordozó a membrán egyik oldalán összekapcsolódik a glükózzal, majd megváltoztatja az alakját, így a glükóz áthalad a membránon, majd a másik oldalon felszabadul. Ez a folyamat az ún. facilitált diffúzió, mely energiát nem igényel a sejttől.

Az egyszerű (nem facilitált) diffúzió során az időegység alatt a membránon átlépő anyagmennyiség egyenesen arányos a kiindulási oldalon lévő oldat koncentrációjával, minél több anyag érkezik, annál több anyag halad át ugyanannyi idő alatt.

A membránfehérjék által katalizált facilitált diffúzió kinetikája ettől eltérő. A kiindulási oldalon lévő anyag koncentrációjának növelésével a transzportsebesség egy adott határig növekszik, majd állandósul. Ennek az az oka, hogy a transzportált anyag koncentrációját növelve az egyes transzportermolekulák egymás után kötik meg szubsztrátjukat, végül a telítődési koncentrációt elérve már valamennyi transzporter működik, és az adott hőmérsékleten a transzport sebessége maximális.

Ettől a ponttól a folyamat (akár monoszacharidot, akár Vitargo-t fogyasztottunk) a glükózzal folytatódik a vérben. Ha bármilyen élettani eltérést mutat akármilyen kutatás, az kizárólag annak irányított (célorientált) tervezése az oka, és nem a fogyasztott szénhidrát típusa.

Az inzulinszint "problémája"

A csapból is folyik, hogy a gyors szénhidrát (szőlőcukor) egyenlő az inzulin túlzottan magas szintjével, és ez a vércukorszint drasztikus zuhanását okozza (rosszullét, stb.).

Egy egészséges szervezet számára a vércukorszint szabályozása azonban közvetlenül glükóz fogyasztása esetén sem jelent megoldhatatlan feladatot, mint ahogy az ehhez szükséges inzulin változó szintje sem jelenthet problémát.

Mai ismereteink szerint a hasnyálmirigy Langerhans szigeteinek δ-sejtjeiben termelődő szomatosztatin védi a szervezetet a szekréciós ingerekre bekövetkező túlságosan nagy inzulin- és glukagonelválasztástól, csillapítja a hormonszint-ingadozások amplitúdóját, megakadályozza mind az inzulin-, mind pedig a glukagonelválasztás (és a következményes anyagcsere-elváltozások) "túllövését" (Fonyó, 2011).

Bővebben a szénhidrátokról itt.

Konklúzió

A Vitargo nem több, mint erősen túlárazott szőlőcukor, amelyet még emészteni is kell. Ha a szőlőcukor fogyasztása diszkomfortot okoz, akkor érdemes betartani a szőlőcukor-oldat koncentrációjára vonatkozó ajánlást, amely szerint annak 5-10% között célszerű lenni (mint ahogy az a Vitargo használati utasításában is szerepel).

Egyébiránt némi diszkomfort érzést egy céltudatos sportolónak illik tudni elviselni, mint ahogy időnként a nagy megterhelésű edzések kellemetlen rövidtávú következményeit (mint pl. a jelentős késleltetett izomfájdalom és a fáradtság) is el kell, ha eredményt is szeretnénk.

A fentiek érvényesek az összes "szuper" szénhidrátformulára is. A szőlőcukornál nincs könnyebben és hatékonyabban hasznosuló szénhidrát, de mivel olcsó, kevés a haszon rajta.