Az erősport kialakulása

Ősidők óta vágya az embereknek, hogy erősek legyenek. Már az ókorban is kedvelték az erőmutatványokat, a kínai Chou dinasztia (i.e. 1122-249) uralkodása alatt a katonajelölteknek fizikai felmérésen kellett átesniük. Az ókori Görögországban pedig igen népszerűek voltak az erőversenyek, és a győzteseket nagy tisztelet övezte.

A progresszív erőedzéssel, fokozatos terhelésnöveléssel kapcsolatban gyakran felmerül az ókori görög birkózófenomén, Milon neve. A crotoni atlétáról feljegyezték, hogy az i.e. 6. században úgy edzett, hogy egy növendék borjút emelgetett, és azzal sétált rendszeresen. Azt remélte, hogy a borjú növekedésével együtt az ő ereje is növekedni fog, de a jószág túl gyorsan nőtt, és Milon ereje nem tudott vele lépést tartani. A négyévente megrendezett olimpiai játékokon húsz évig volt veretlen. A négy görög szent helyen (Iszthmosz, Delphoi, Olimpia és Nemea) rendezett játékokon is győzelmeket aratott, elnyerve a körgyőztes bajnoki címet. Közel három évtized után, végül 45 évesen akadt legyőzőre, az ifjú Timaszitheosz személyében.

Az ókori Görögországban a testkultúra részét képezte a gimnasztika, ezt valamennyi szabad polgár gyakorolta. Alapja a saját testsúllyal végezhető gyakorlatok voltak. Ezt egészítette ki az úszás és futás. Az antik források alapján a gimnasztika célja a háborúra való felkészítés. A testgyakorlással nem közvetlenül a testedzés volt a céljuk, hanem a mozdulatok helyes végrehajtásának begyakorlása.

A sportolók helyzete már ekkor is más volt, számukra a funkcionális edzés egyet jelentett a sportágspecifikus edzéssel. A nehézatléták számára megkerülhetetlen volt a súlyok használata. Erről többek között Seneca is tanúskodik (i.u. 1. sz.), amikor bosszúsan említi, hogy a nehézatléták, miközben ólomsúlyaikkal hadonásznak, nagyokat nyögnek (Epistulae 56.1). A nagyobb terhelés érdekében köveket is emeltek, ezt igazolja az ún. Bübón kő, mely 33x68x39 cm-es, súlya 143 kg, és a rajta található betűforma alapján keletkezését az i.e. 6. századra teszik. A kőbe vésett felirat így hangzik: "Bübón, Phorüsz fia, fél kézzel a feje fölé emelte" (Ritoók Zsigmond fordítása). Az egykaros lökés mai világrekordja 120 kg körüli. Mindezek ellenére a súlyemelés az ókorban nem vált önálló sportággá, nem lett belőle külön olimpiai szám sem.

A jelenkor testkultúrájának hőskorát, a 19-20. század fordulóját számos nagy név jellemzi, Eugen Sandow, akit a testépítés atyjaként tart számon az utókor. George Hackenschmidt, Arthur Saxon, Edward Aston, Thomas Inch, Siegmund Breitbart, Hermann Goerner, de talán mind közül kiemelkedik Louis Cyr. A kanadai óriás (178 cm és 140 kg), korának ünnepelt csillaga, egyeduralkodója volt, riválisai rettegtek tőle. A kihívások éltették, a súlyokat nem emelte, hanem mindenáron legyőzte.

• Ebben az időben az erősport (súlyemelés) még kialakulóban volt, ezért ezek a kivételes emberek inkább tekinthetők erőművésznek, mint erősportolónak, bár kétségtelen, hogy az erősportok úttörői voltak.

1891 márciusában Londonban rendezték meg az első hivatalos nemzetközi súlyemelő bajnokságot hat ország hét versenyzőjének részvételével. A verseny a 3 fogásból álló klasszikus súlyemlő verseny közvetlen őse volt. A súlyemelés 1896-ban Görögországban, az első újkori olimpiai játékokon az atlétika egyik versenyszáma volt. Egyetlen testsúly-kategóriában, fogantyús gömbsúlyokkal (a mai kettlebell) ill. egykaros és kétkaros súlyokkal rendezték.

• 1900-ban Párizsban a súlyemelés nem szerepelt az olimpia programjában. 1904-ben St.Louis-ban ismét megjelent a sportág az olimpiai versenyek programjában, még mindig az atlétika egyik versenyszámaként. 1908-ban a londoni, és 1912-ben a stockholmi olimpián nem rendeztek súlyemelőversenyeket. Az 1916-os berlini olimpia a háború miatt elmaradt, de 1920-ban, Antwerpenben már önálló sportágként szerepelt a súlyemelés az olimpiai programban öt súlycsoportban (pehely-, könnyű-, közép-, kisnehéz- és nehézsúly).

1905-ben megalakul a súlyemelést összefogó nemzetközi szervezet, az 1920-ban megalakuló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (Fédération Internationale Haltérophile et Culturiste) elődje, ezzel az erőművészkedés sportággá alakult. Kezdetben 5 fogásnem, az egykaros szakítás és lökés, ill. a kétkaros, nyomás, szakítás és lökés összetett eredménye alakította a sorrendet. A NOB 1925. évi ülésén hagyták jóvá az évtizedeket megért háromtusát, a kétkaros nyomást, szakítást és lökést. Az 1972-es müncheni olimpia után a szakítás és a lökés maradt, és felváltotta a klasszikus triatlont. Ekkortól a szövetség hivatalos neve, International Weightlifting Federation (IWF).

A Magyarok a kezdetektől jelen vannak a súlyemelő sportban, az 1891 márcusában rendezett londoni versenyen a budapesti Szalay József képviselte Magyarországot. 1896-ban Tapavicza Momcsillo a kétkatos súlyemelésben vett részt az olimpián, ahol nyolc versenyző közül az ötödik helyen végzett.

• Egy hónappal az olimpia után 1896. május 14-én az Országos Testnevelési Egyesület kétkaros súlyemelésben versenyt rendezett.

Az önálló Magyar Súlyemelő Szövetséget 1957-ben alapították (ezt megelőzően a Magyar Birkózó Szövetség mellett működő súlyemelő alszövetség intézte a sportág ügyeit).

• Azt, hogy a birkózás súlycsoportjai szerint versenyeztek a századelőn az is magyarázza, hogy akkoriban a súlyemelő versenyeken általában birkózók indultak, Weisz Richárd birkózó olimpiai bajnok négyszer nyert magyar bajnokságot súlyemelésben 1905 és 1908 között.

Az erőemelés múltját nehéz nyomon követni. Valószínű, hogy olyan emberek kezdték, akik erősek voltak, de nem rendelkeztek a súlyemeléshez szükséges mobilitással, dinamizmussal. Kezdetben az úgynevezett erőbajnokságokon kétkezes emelések, fekvenyomás és guggolás szerepelt a versenyprogramban. Az első brit erőbajnokságot 1958-ban rendezték. 1966-ban volt az áttörés, amikor a kétkezes emeléseket elhagyták, és kialakították a fogásnemek mai sorrendjét, amely a guggolás, a fekvenyomás és a felhúzás. Az erőemelést 1970-ben ismerte el a Nemzetközi Sportszövetség (AGFIS) új sportágként. Az első világbajnokságot 1971-ben, az Egyesült Államokban rendezték. 1973-ban alakult meg az első nemzetközi szövetség, a Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF), melyet azóta számos követett. Magyarországon a sportág a hatvanas években jelent meg és 1968-ban volt az első verseny. Akkoriban a guggolás és a fekvenyomás alkotta a versenyprogramot. 1989. december 16-án Budapesten megalakult a Magyar Testépítő és Erőemelő Szövetség, majd 1996. február 25-én megalakult a Magyar Erőemelő Szövetség.

Szürke fellegek

1889-ben óriási feltűnést keltett a mauritán Charles-Édouard Brown-Séquard bejelentése a herekivonat fiatalító hatásáról. A hetvenes éveiben járó tudós kutya és tengerimalac őrölt heréiből kipréselt és vízzel higított nedvvel (amit Brown-Séquard Elixir-nek nevezett) injekciózta magát, s ennek tulajdonította, hogy szellemi és testi ereje feltűnően fokozódott, ezért úgy vélte, hogy megfiatalodott.

1935-ben Dávid Károly Gyula, a Holland Élettani és Farmakológiai Társaság előtt "Tesztoszteron, a bikaheréből nyert kristályos hím nemi hormon" címmel tartott előadást, amit közöltek is. A közleményhez fűzött megjegyzés tartalmazza a tesztoszteron ma is elfogadott szerkezeti képletét.

Ugyanebben az évben Svájcban a Ciba gyár kutatói, L. Ružička és A. Wettstein folyamodtak a Ciba nevében a tesztoszteron kémiai szintézisének szabadalmaztatásáért. Végül a tesztoszteron koleszterinből történő előállítását a berlini Schering gyógyszergyár segítségét élvező Adolf Butenandt teszi közzé 1935. augusztusi cikkében. (A nemi hormonokkal kapcsolatos kutatásaiért 1939-ben Leopold Ružičkával megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat.)

A szintetikus anabolikus hormonok kémiailag a tesztoszteronhoz hasonló szteroidok, de hatásuk erősebb a tesztoszteronénál. A II. világháború végéig e szintetikus hormonokat csak szűk orvosi körökben ismerték. Egy amerikai orvos, aki egyébként amatőr súlyemelő volt, saját magán végzett vizsgálatokkal bizonyította e szerek előnyös hatását, az izomtömeg és izomerő fokozódását. Miután tapasztalatait súlyemelő magazinokban közölte, az 50-es évektől (elsősorban a testépítés és a nehézatlétika területén) elterjedt e hormonkészítmények alkalmazása.

Naivitás lenne azonban azt hinni, hogy 1935-től (az első előállításától) egészen idáig senkinek nem jutott korábban eszébe, hogy a hormonkészítmények alkalmazásától a sporteredmények javulása várható. A kiválasztottak nyilván már korábban is alkalmazták, csak nem vált általánossá.

A jelenkor tudománya (géndopping) már ott tart, hogy (hivatalosan) állatkísérletes vizsgálatok igazolták, hogy a növekedési faktorok génjei bejuttathatóak az izom genetikai állományába, ami által jelentős mértékű izomnövekedés idézhető elő.