Az erősport kialakulása

Ősidők óta vágya az embereknek, hogy erősek legyenek. Már az ókorban is kedvelték az erőmutatványokat, a kínai Chou dinasztia (i.e. 1122-249) uralkodása alatt a katonajelölteknek fizikai felmérésen kellett átesniük. Az ókori Görögországban pedig igen népszerűek voltak az erőversenyek, és a győzteseket nagy tisztelet övezte.

A progresszív erőedzéssel, fokozatos terhelésnöveléssel kapcsolatban gyakran felmerül az ókori görög birkózófenomén, Milon neve. A crotoni atlétáról feljegyezték, hogy az i.e. 6. században úgy edzett, hogy egy növendék borjút emelgetett és azzal sétált rendszeresen. Azt remélte, hogy a borjú növekedésével együtt az ő ereje is növekedni fog, de a jószág túl gyorsan nőtt, és Milon ereje nem tudott vele lépést tartani. A négyévente megrendezett Olimpiai játékokon húsz évig volt veretlen. A négy görög szent helyen rendezett játékokon, Iszthmoszon, Delphoiban, Olimpiában és Nemeában is győzelmeket aratott, elnyerve a körgyőztes bajnoki címet. Közel három évtized után, végül 45 évesen akadt legyőzőre, az ifjú Timaszitheosz személyében.

Az ókori Görögországban a testkultúra részét képezte a gimnasztika, ezt valamennyi szabad polgár gyakorolta. Alapja a saját testsúllyal végezhető gyakorlatok voltak. Ezt egészítette ki az úszás és futás. Az antik források alapján a gimnasztika célja a háborúra való felkészítés. A testgyakorlással nem közvetlenül a testedzés volt a céljuk, hanem a mozdulatok helyes végrehajtásának begyakorlása. A sportolók helyzete már ekkor is más volt, számukra a funkcionális edzés egyet jelentett a sportágspecifikus edzéssel. A nehézatléták számára megkerülhetetlen volt a súlyok használata. Erről többek között Seneca is tanúskodik (i.u. 1. sz.), amikor bosszúsan említi, hogy a nehézatléták, miközben ólomsúlyaikkal hadonásznak, nagyokat nyögnek (Epistulae 56.1). A nagyobb terhelés érdekében köveket is emeltek. Ezt igazolja az ún. Bübón kő, mely 33x68x39 cm-es, súlya 143 kg, és a rajta található betűforma alapján keletkezését az i.e. 6. századra teszik. A kőbe vésett felirat így hangzik: "Bübón, Phorüsz fia, fél kézzel a feje fölé emelte" (Ritoók Zsigmond fordítása). Az egykaros lökés mai világrekordja 120 kg körüli. Mindezek ellenére a súlyemelés az ókorban nem vált önálló sportággá, nem lett belőle külön olimpiai szám sem.

A jelenkor testkultúrájának hőskorát, a 19-20. század fordulóját számos nagy név jellemzi, Eugen Sandow, akit a testépítés atyjaként tart számon az utókor. George Hackenschmidt, Arthur Saxon, Edward Aston, Thomas Inch, Siegmund Breitbart, Hermann Goerner, de talán mind közül kiemelkedik Louis Cyr. A kanadai óriás (178 cm és 140 kg), korának ünnepelt csillaga, egyeduralkodója volt, riválisai rettegtek tőle. A kihívások éltették, a súlyokat nem emelte, hanem mindenáron legyőzte. Ebben az időben az erősport (súlyemelés) még kialakulóban volt, ezért ezek a kivételes emberek inkább tekinthetők erőművésznek, mint erősportolónak, bár kétségtelen, hogy az erősportok úttörői voltak.

1891 márciusában Londonban rendezték meg az első hivatalos nemzetközi súlyemelő bajnokságot hat ország hét versenyzőjének részvételével. A verseny a 3 fogásból álló, klasszikus súlyemlő verseny közvetlen őse volt. A súlyemelés 1896-ban Görögországban, az első újkori olimpiai játékokon az atlétika egyik versenyszáma volt. Egyetlen testsúly-kategóriában, fogantyús gömbsúlyokkal (a mai kettlebell) ill. egykaros és kétkaros gömbsúlyokkal rendezték.

  • 1900-ban Párizsban a súlyemelés nem szerepelt az olimpia programjában. 1904-ben St.Louis-ban ismét megjelent a sportág az olimpiai versenyek programjában, még mindig az atlétika egyik versenyszámaként. 1908-ban a londoni és 1912-ben a stockholmi olimpián nem rendeztek súlyemelőversenyeket. Az 1916-os berlini olimpia a háború miatt elmaradt, de 1920-ban, Antwerpenben már önálló sportágként szerepelt a súlyemelés az olimpiai programban öt súlycsoportban (pehely-, könnyű-, közép-, kisnehéz- és nehézsúly).

1905-ben megalakul a súlyemelést összefogó nemzetközi szervezet, az 1920-ban megalakuló Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (Fédération Internationale Haltérophile et Culturiste) elődje, ezzel az erőművészkedés sportággá alakult. Kezdetben 5 fogásnem, az egykaros szakítás és lökés, illetve a kétkaros, nyomás, szakítás és lökés összetett eredménye alakította a sorrendet. A NOB 1925. évi ülésén hagyták jóvá az évtizedeket megért háromtusát, a kétkaros nyomást, szakítást és lökést. Az 1972-es müncheni olimpia után a szakítás és a lökés maradt, és felváltotta a klasszikus triatlont. Ekkortól a szövetség hivatalos neve, International Weightlifting Federation (IWF).

A Magyarok a kezdetektől jelen vannak a súlyemelő sportban, az 1891 márcusában rendezett londoni versenyen a budapesti Szalay József képviselte Magyarországot. 1896-ban Tapavicza Momcsillo a kétkatos súlyemelésben vett részt az olimpián, ahol nyolc versenyző közül az ötödik helyen végzett. Egy hónappal az olimpia után 1896. május 14-én az Országos Testnevelési Egyesület kétkaros súlyemelésben versenyt rendezett.

Az önálló Magyar Súlyemelő Szövetséget 1957-ben alapították (ezt megelőzően a Magyar Birkózó Szövetség mellett működő súlyemelő alszövetség intézte a sportág ügyeit).

  • Azt, hogy a birkózás súlycsoportjai szerint versenyeztek a századelőn az is magyarázza, hogy akkoriban a súlyemelő versenyeken általában birkózók indultak, Weisz Richárd birkózó olimpiai bajnok négyszer nyert magyar bajnokságot a súlyemelésben 1905 és 1908 között.

Az erőemelés múltját nehéz nyomon követni. Valószínű, hogy olyan emberek kezdték, akik erősek voltak, de nem rendelkeztek a súlyemeléshez szükséges mobilitással, dinamizmussal. Kezdetben az úgynevezett erőbajnokságokon kétkezes emelések, fekvenyomás és guggolás szerepelt a versenyprogramban. Az első brit erőbajnokságot 1958-ban rendezték. 1966-ban volt az áttörés, amikor a kétkezes emeléseket elhagyták, és kialakították a fogásnemek mai sorrendjét, amely a guggolás, a fekvenyomás és a felhúzás. Az erőemelést 1970-ben ismerte el a Nemzetközi Sportszövetség (AGFIS) új sportágként. Az első világbajnokságot 1971-ben, az Egyesült Államokban rendezték. 1973-ban alakult meg az első nemzetközi szövetség, a Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF), melyet azóta számos követett. Magyarországon a sportág a hatvanas években jelent meg és 1968-ban volt az első verseny. Akkoriban a guggolás és a fekvenyomás alkotta a versenyprogramot. 1989. december 16-án Budapesten megalakult a Magyar Testépítő és Erőemelő Szövetség, majd 1996. február 25-én megalakult a Magyar Erőemelő Szövetség.

Szürke fellegek

1889-ben óriási feltűnést keltett a mauritán Charles-Édouard Brown-Séquard bejelentése a herekivonat fiatalító hatásáról. A hetvenes éveiben járó tudós kutya és tengerimalac őrölt heréiből kipréselt és vízzel higított nedvvel (amit Brown-Séquard Elixir-nek nevezett) injekciózta magát, s ennek tulajdonította, hogy szellemi és testi ereje feltűnően fokozódott, ezért úgy vélte, hogy megfiatalodott.

1935-ben Dávid Károly Gyula, a Holland Élettani és Farmakológiai Társaság előtt "Tesztoszteron, a bikaheréből nyert kristályos hím nemi hormon" címmel tartott előadást, amit közöltek is. A közleményhez fűzött megjegyzés tartalmazza a tesztoszteron ma is elfogadott szerkezeti képletét.

Ugyanebben az évben Svájcban a Ciba gyár kutatói, L. Ružička és A. Wettstein folyamodtak a Ciba nevében a tesztoszteron kémiai szintézisének szabadalmaztatásáért. Végül a tesztoszteron koleszterinből történő előállítását a berlini Schering gyógyszergyár segítségét élvező Adolf Butenandt teszi közzé 1935. augusztusi cikkében. (A nemi hormonokkal kapcsolatos kutatásaiért 1939-ben Leopold Ružičkával megosztva elnyerte a kémiai Nobel-díjat.)

A szintetikus anabolikus hormonok kémiailag a tesztoszteronhoz hasonló szteroidok, de hatásuk erősebb a tesztoszteronénál. A II. világháború végéig e szintetikus hormonokat csak szűk orvosi körökben ismerték. Egy amerikai orvos, aki egyébként amatőr súlyemelő volt, saját magán végzett vizsgálatokkal bizonyította e szerek előnyös hatását, az izomtömeg és izomerő fokozódását. Miután tapasztalatait súlyemelő magazinokban közölte, az 50-es évektől (elsősorban a testépítés és a nehézatlétika területén) elterjedt e hormonkészítmények alkalmazása.

Naivitás lenne azonban azt hinni, hogy 1935-től (az első előállításától) egészen idáig senkinek nem jutott korábban eszébe, hogy a hormonkészítmények alkalmazásától a sporteredmények javulása várható. A kiválasztottak nyilván már korábban is alkalmazták, csak nem vált általánossá.

A jelenkor tudománya (géndopping) már ott tart, hogy (hivatalosan) állatkísérletes vizsgálatok igazolták, hogy a növekedési faktorok génjei bejuttathatóak az izom genetikai állományába, ami által jelentős mértékű izomnövekedés idézhető elő.

Kapcsolat: natstrength@gmail.com